Bezárás× Telefon 0723-664485

Különböző tanfolyamokat ajánlunk, mind helyileg mind az angol nyelv „otthonában”, Angliában, ahol izgalmas, intenzív kurzusokat szervezünk angol nyelvből és angol jogból. A puding próbája az evés, tartja az ismert közmondás és éppen ez az a plusz, amit ezek a kurzusok nyújtanak a résztvevőknek, hogy élesben lehet, sőt kell gyakorolni a már meglévő, illetve a frissen szerzett nyelvi ismereteket. További előnyök, hogy bele lehet kóstolni az angol vendéglátásba, valamint kultúrába az Oxfordi Egyetemen vagy egyéb választott helyszíneken, ami garantáltan és sok szempontból is felejthetetlen élmény lesz....

 

Tovább...:

Helyileg ajánlunk kurzusokat diákoknak és üzletembereknek egyaránt.
A diák kurzusok egyhetes nyári-táborok, tanfolyamok, amelyek elsősorban bizonyos vizsgákra összpontosítanak, vagy egy általános alapot nyújtanak, hogy későbbi vizsgákra készítsék fel a résztvevőket, ezek közt lehetnek a különböző Cambridge-i nyelvvizsgák is.


Az üzleti tanfolyamok három hónapos kurzusok, melyek hetente két-három alkalommal tartott órát foglalnak magukba különböző ágazatokban dolgozó szakembereknek (például turizmus ágazatba), vagy más olyan csoportoknak, akiknek egyforma üzleti érdekeltségük van (például fiatal szakemberek, üzletasszonyok, kis- és középvállalkozók, vagy nagyvállalatok). Ezek a kurzusok az ő érdeklődési körükhöz kapcsolódó speciális szókincsre fókuszálnak.
Tanfolyamaink rugalmasak, így 15 fő feletti csoportok esetében, a speciális igények szerint alakítjuk őket. 

A diákoknak több modulos angol nyelvképzési lhetőséget kínálunk az Oxfordi Egyetemen, igény szerint a diákok egy, két, vagy három hetet tölthetnek Oxfordban. A tanítás bármilyen nyelvismereti szinten történhet: alap-, közép- vagy haladó szinten, így olyan képzést választhatsz, amely a leginkább megfelel neked. A kurzusokat a Hertford Egyetemen tartjuk, amely az Oxford-i Egyetem egyik legrégebbi egyeteme, eredetileg 1284-ben alapították a jelenlegi helyén, a város szívében.

A képzéseket mind angol anyanyelvű oktatók és tanársegédek vezetik a Egyetem szeminárium termeiben. A kurzusdíj tartalmazza a teljes ellátást, szállást, étkezéseket, csoportos oktatást, képzést, amelyeket az Egyetemen tartanak. A szállás az Egyetemen lesz, de igény szerint és plusz díjért – helyi szállodában is megszállhatnak. Ez teljesen a jelentkező egyéni választása. 

A tanfolyam egy üdvözlő tea-partival kezdődik az érkezéskor és egy az Egyetem nagy ebédlőtermében rendezett vacsorával fejeződik be a hét végén, amikor a diákok átveszik okleveleiket. Tizenöt fős vagy azon felüli csoportok esetében a csoport szervező ingyen vehet részt.

Hasonló módon jogi továbbképzőket ajánlunk Oxfordon vagy Londonban. Ezek a képzések amellett, hogy lehetővé teszik az angol jogi nyelv gyakorlását, az angol jogot mutatják be, ismertetik meg a nem angliai szakemberekkel, ügyvédekkel, ügyészekkel, bírókkal, akiknek természetesen lehetőségük van a fent felsorolt képzésekre is.  

A képzéseket az Oxfordi Egyetemhez tartozó Hertford-Egyetemen vagy más egyetemeken tartják, vagy a londoni Jogi Egyetemen. Sok ügyvéd úgy találja, hogy a legtöbb európai országban honos, és általuk jobban ismert civil joggal párhuzamosan, az Angliában gyakorlatban lévő magánjog ismerete jó lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsék napjaink több problémáját is.

Ezek közt van a szerződési jog, szellemi tulajdonjog, pénzmosás, meg a magánélet, valamint biztonság minden aspektusa. Sok ügyvédnek több tapasztalatra van szüksége, mint amit a képzésük során kaptak, vagy a szokásos napi ügyeik folyamán nyertek, és nagyon hasznosnak találják a lehetőséget, hogy nyitott környezetben megoszthatják, kicserélhetik tapasztalataikat más ügyvédekkel. 
Ugyanakkor számos nemzetközi szerződés alapja az angol jog, mivel a felek ezt látják a legmegbízhatóbb jogrendszernek, amely mindkét félnek nagyobb lehetőséget ad, hogy bármiféle igényt emeljen, vagy hatékony jóvátételt keressen bármely fél hibájának esetén.
Standard jogi kurzusaink napi három óra szemináriumot és képzésből állnak. Az igény szerinti specifikus képzések, napi négy és fél órát jelentenek, mely lehetőséget ad, hogy a képzés szervezői és résztvevői elmélyültebben megismerkedjenek bizonyos témakörökkel.  Mindkét képzés úgy van tervezve, hogy a résztvevőknek idejük maradjon arra, a délutánonkénti város illetve kulturális látogatásokra vagy, ha szeretnének, kiruccanjanak Londonba vásárolni, színházba menni vagy megismerni a londoni éjszakai életet.

Jogi továbbképzőink tartalmaznak egy egynapos látogatást Londonba, melynek során ellátogatunk az Angol és Wales-i Jogi Társaság-hoz, valamint törvényszékeket is meglátogatunk a „London Legal Tour”, azaz a Londoni Jogi Túra részeként. Az intenzívebb, specifikus jogi képzéseink ezenkivül tartalmaznak egy vita tárgyalást is, az angol rendszernek megfelelő előterjesztéssel, megvitatással és megoldással.